Első részlet: Valós álmok

 Éjszaka ismét reszketve ébredtem, mostanában elég gyakran fordult elő, hogy rémálmaim vannak. Minden részletére tisztán emlékszem.
'  A város teljesen üres volt, és mindent elfedett a köd. London egyik utcájában álltam teljesen egyedül. Hirtelen két alakot pillantottam meg, akik felém haladtak. És anyám hangját hallottam, amint a nevemen szólított. - Elisabeth! Elisa! Hol vagy kicsim?- De nem lehettek ők... Mind a ketten mosolyogtak rám, majd még egy lépéssel közelebb léptek, és ekkor valami megcsillant apám kezében. Ekkor nyomasztó érzés kerített hatalmába.'
Majd felébredtem.
Még most sem akartam felfogni, a szüleim jelentek meg, akiket elveszítettem. Bárcsak itt lenne Katherine néni, ő biztosan segítene megnyugodnom.
   A Folet család utolsó tagjaként a Hyde Park közelében fekvő egyik utcában lakom. Az ablakomon keresztül szemléltem a külvilágot, amikor két csavargó vitája megtörte a csendet.
Hirtelen hideg  fuvallatot éreztem, ezért felvettem a köntösömet.
A telihold megvilágította a sötét sikátorokat, és a Hyde Park is ebben a fényárban úszott. A szemem sarkából egy patkány árnyékát pillantottam meg, és inkább úgy döntöttem, hogy  visszafekszem. A lakásban levő tárgyakat mustráltam, amíg el nem tudtam aludni újból.
  Most a harang kongására ébredtem, épp delet ütött, és nekikezdtem a mindennapos teendőimnek.
 Szerettem a parkban sétálni, mert a friss levegő mindig megnyugtatott, és ez most rám is fért. A szél játszott a falevelekkel és a szemetet kis kupacokba hordta. A lemenő nap alig világított át a sűrű lombkoronákon, és a gázlámpák halvány fénnyel világítottak. A tegnap esti álmomon gondolkodtam, amikor két alak kezdett közeledni felém. Ahogy egyre közelebb értek a hideg végig futott a hátamon. Megpróbáltam gyorsabban haladni, viszont  a hosszú ruhában ez szinte lehetetlen volt. Pár pillanattal később éles fájdalom hasított a fejembe. Mielőtt elvesztettem volna az eszméletemet két rövid, de éles sikítást hallottam. Nem e világi sikolynak hangzottak.