Előszó:

  A küzdelem felénél egy öt év körüli kisfiú rohant oda Maryhez és Peterhez.  A gyerek szülei véres ruhákban, és nagyon kimerülten küzdöttek. A Hyde Parkban négy egymással küzdő felnőttön és két gyereken kívül nem volt más. A Hold megvilágította a lány gyönyörű barna haját, és zöld szemét. Vele ellentétben a fiúnak szőke haja, és aranybarna szeme volt.
- Eliot mondtam, hogy maradj a lovas kocsiban!- szidta le az anyja, miközben a másik nő támadását védte ki.
- Szép a fiatok Mary- húzta gúnyos mosolyra a száját.
- Lory, ebből hagyd ki a gyerekem!- intézett egy támadást a nő felé, amely sikeresen meg is vágta annak a vállát, és a vér azonnal átáztatta a ruháját. - Inkább adjátok át nekünk a lányt, és akkor békében elmehettek.
- Ezt a lehetőséget inkább kihagynám – és ezzel Mary karjába döfte a tőrt. De mintha az meg se érezte volna, rögtön egy ellentámadással Lory lábába szúrta a pallosát.
  Miközben ők egymással voltak elfoglalva Eliot észrevette a kislányt, és átfutott hozzá.
- Szia. Hogy hívnak? – kérdezte, miközben azon gondolkodott, hogy vajon jól van-e? Az jutott eszébe lehet, hogy őmiatta küzdenek a szülei. Mivel a kislány nem válaszolt, úgy döntött, hogy jobb lenne, ha egy biztonságos helyre vinné. Így megfogta a lány kezét, és a következőt mondta: - Gyere, elviszlek egy biztonságos helyre – a kislány bólintott.
  Nagy léptekkel szelték át London hosszú utcáit. A levegő nagyon lehűlt, ezért Eliot a kabátját ráadta a lányra, aki egyéb ként csak egy rövid ujjú hosszú ruhát viselt. A fiú arra gondolt, hogy elmennek a szülei legjobb barátjához. A nő mindig is szeretett volna egy gyereket. Ahogy kézen fogva haladtak a gázlámpák pislákoló fényében a lány egyszer csak megszólalt: - Ely – és továbbra is csendben sétált a fiú mellett.
- Ely, szép név. Az én nevem Eliot – és ezzel egy kedves mosolyt intézett a lány felé. Befordultak a következő utcába, majd a fiú ismét megszólalt. – Már csak pár ház és ott vagyunk.

 London egyik leggazdagabb környékén jártak. Minden ház díszes volt, és mindegyik kapuját egy aranyszínű angyalszobor díszített. Eliot egyhatalmas kapu előtt megtorpant, majd lenyomta a kilincset. Az ajtóhoz érve Ely elkezdett reszketni a félelemtől, de a fiú megszorította a kezét.
- Nyugodj meg nincs mitől tartanod – a lány reszketése egy kicsit alábbhagyott. Eliot megfogta a kopogtatót, felemelte, majd visszaejtette.  A tárgy óriási hanggal csapódott az ajtónak. Pár perccel később a két gyerek lépteket hallott, majd kitárult a hatalmas, fából készült bejárat. Egy nő állt a küszöbön, úgy 160 centi lehetett, és hosszú fektet haja kiszabadult a kontyából, és fáradt arcába hullott.
- Jó estét Katherine néni– monda a fiú, miközben a tekintetét a nőre szegezte. Közelebb lépett a lányhoz, majd ismét megszólalt. – Szeretném, ha vigyázna Elyre, amíg a szüleim legyőzik azokat a gonosz embereket- Katherine meg sem tudott szólalni, döbbenten nézett a két gyerekre. Ebben a pillanatban a fiú Ely háta mögé lépett, és egy mozdulattal benyomta a házba. Majd futásnak eredt, miközben az eső eleredt. Katherine pár másodpercig még bámulta, ahogyan a fiú a záporban fut, majd bezárta az ajtót és a lányra nézett.

Mire Eliot visszaért a parkba, addigra a felhők mögül előbukkantak a csillagok. A szülei nagyon kimerültek, és több sebből véreztek. A másik két alak élettelenül feküdt a földön. A fiú habozás nélkül a szüleihez rohant, és azok szorosan magukhoz ölelték.
- Édesem mindenhol kerestünk- mondta Mary suttogva. – Hova vitted azt a kislányt? – kérdezte, majd a földre rogyott.
- Biztonságba vittem– mondta Eliot könnyes szemmel.