Itt van amit ígértem: :D

- Hova megyünk?- kérdeztem halkan, miközben csillogó szemeibe néztem. Az eső elállt, és látszott a bíbor színű égen, hogy hamarosan pirkad.
- Az titok! Majd meglátod!- mondta sejtelmesen, miközben mosolygott.
- Bízom benned- suttogtam olyan halkan, hogy még ő sem hallhatta meg.
Jól esett a törődése. Az elmúlt pár hónapban ez volt az első olyan alkalom, hogy minden rosszat elfelejtettem.
Mikor vele vagyok, mindig csak a szép emlékek jutnak az eszembe, és nem érzem magam egyedül. A szemébe nézve pedig, mintha az idő megállna körülöttünk.
Eliot megállt egy hatalmas ház előtt, mely elhagyatottnak tűnt. A falai omladoztak, és ablakai alig voltak.
Fogalmam sem volt, hogy mit akarhat egy ilyen helyen, csak követtem a bejáratig.
- Csak utánad- nyitott nekem ajtót, miközben széles mosoly ült az arcán.
Kérdőn néztem Eliot-ra, majd vissza az ajtóra.
Vonakodva léptem be az épületbe.
A levegő hideg, és párás volt odabent. A sötétség mindent átölelt. Teljesen megbíztam benne, de az a rossz érzés csak nem akart megszűnni.
- Sötét van és nem látok semmit- mondtam remegő hangon.
Mikor bezárult az ajtó, jobban kezdtem félni.
Hirtelen valaki megfogta a kezem.
Meg se kellett szólalnia, a nélkül is tudtam, hogy Eliot az.
- Vigyázz lépcső!- suttogta a fülembe. Leheletét éreztem az arcomon.
Ahogy haladtunk felfelé egyre több fény áradt be.
Mikor felértünk gyönyörű kilátás tárult elénk. London még szendergő utcái mögött megpillantottam a felkelő napot.
A narancs és a bíbor színeiben pompázott a város teteje.
- Ez a kedvenc helyem a városban. Mikor nincs kedvem az emberekhez, vagy más élőlényekhez, akkor ide jövök- mondta, miközben üres tekintettel az eget nézte.
Az arcát a napfény még szebbé változtatta. A haja olyan volt, akár egy színarany korona, nem tudtam levenni róla a szemem. Tökéletesnek tűnt.
Ebben a pillanatban felém fordult, és halványan elmosolyodott.


Kinek hogy tetszett?? Ki várja már az Ötödik részletet?? :D Véleményeket kérek :)